A beszédkészség fejlesztéseA beszédkészség fejlesztése- Mi lehet az oka, ha sok mindent megért, de nem mer vagy nem tud megszólalni?- Miért nem tud folyékonyan beszélni? Megtanulta? Ha megértette, akkor az nagyon jó, az első akadályon túl van. Olyan gyorsan tudja elmondani angolul is, mint amilyen gyorsan magyarul mondta? Mert ha nem,akkor az még nincs megtanulva, csak megértve. Ha itt megáll, nem fogja tudni használni, megérti amit olvas, de valamiért nem fog tudni folyékonyan beszélni. Ebben az esetben a begyakorlás még hiányzik. Ne dőljön hátra elégedetten, hogy ez már megy, hanem ismételje el még annyiszor, hogy könnyen, gyorsan menjen, olyan tempóban tudja elmondani, ahogy magyarul is beszél. Ha éppen a szavakat tanulja, akkor olyan gyorsan jussanak az eszébe, ahogyan magyarul. A beszédértés és a beszédkészség együttes fejlesztéseElőször hallgassa meg az ismeretlen szöveget, anélkül, hogy nézné, amit olvas. Másodszor is hallgassa meg Észre fogja venni, hogy már többet ért meg, mint először. Ezután olvassa is el a szöveget. Az ismeretlen szavakat nézze meg a szótárban, és tanulja meg. Hallgassa meg újra a szöveget. Ismételje el amit a magnó mondott, szó szerint! Ha el tudja ismételni, anélkül, hogy olvasná, akkor megtanulta, minden rendben van. Ha nem tudja elismételni, akkor van még ismeretlen szó a szövegben. Keresse meg és tanulja meg azt a szót, amiről azt gondolta előzőleg, hogy már tudja. A magnóhallgatást először egyszerű, írásban rendelkezésre álló szöveggel kezdje, Így biztosan fejlődik a beszédértése. És így a szókincse is nő, és ha helyes mondatokat tanul, akkor helyesen is fog beszélni, igaz? Neményi András (angolul, németül, oroszul, olaszul és franciául beszél, a Nyelviskola alapítója) Kérdése van? Írjon bátran! A kapcsolatfelvételhez kattintson ide! |
|||||
|
© 2006-2009 Nyelvmester Nyelviskola
Dunakeszi, Verseny u. - Posta u. sarok.
Telefon: 06(27)343801 • 06(20)3430820 • 06(70)2420069 — Fax: 06(27)349670
e-mail: info@nyelvmester.hu • web: www.nyelvmesternyelviskola.hu
Tudja Ön, mik a leggyakoribb hibák, amelyek a nyelvtanulást leginkább hátráltatják?Rengeteg felesleges kínlódást, valamint időt tud megspórolni magának azáltal, hogy a jövőben elkerüli ezeket. Lehet, hogy már rég megtanult volna angolul, ha ezt a cikket évekkel korábban olvassa? Olvassa ezt az ingyenes tanulmányt! Iratkozzon fel a hírlevélre itt az ablak aljában, és már küldöm is Önnek a tanulmányt. |




