Elégedett tanulóink véleménye

Baranyai Mercédesz:

Baranyai Mercédesz

Több mint 1 évig töltöttem szabadidőm nagy részét nyelviskolátokban. Amit bevallom, nagyon élveztem szinte minden percét, még ha estébe nyúlóan is, fáradtan vettem részt az órákon.

Nem csak sokat tanultam, – élvezetesen, szórakoztatóan, amit nagy előnyként említenék,-, de kivételesen jó társaságban és kitűnő tanárokkal.

Akármelyik szintű csoportba is kerültem, mindig ilyen kellemes környezet volt. A tanáraim mind nagyon kedvesek és akár azt is mondhatom, hogy életem legjobb tanáraival ezen kurzusok során találkoztam.

Azt hiszem, elmondhatom, hogy mind tanáraimmal, és mind számos csoporttársammal örülök, hogy összehozott a sors és több emberrel is azóta is tartó barátság van.

Mindent összevetve, csakis hálás vagyok Nektek! ( Judit, András ) :), és természetesen tanáraimnak, és az egész nyelvsulinak, ahol igazán megszerettették velem az angolt.

Úgyhogy gratulálok a szuper nyelviskolátokhoz!!!

Csak úgy hozzáfűzve: sikeres nyelvvizsgámat is itt tettem 🙂

Mészáros András:

Mészáros András

Két nyelvet (angolt és németet) is tanultam ebben a nyelviskolában, és mindkettőből elsőre sikerült a nyelvvizsgám. Pedig mielőtt idejöttem, mindig gondjaim voltak a nyelvekkel.

Szerintem nagyon fontos, hogy tisztában voltam az előnyével a nyelvtudásnak és a nyelvvizsgának és nem csak úgy céltalanul vágtam neki a tanulásnak. Ez a legfőbb akkor amikor valaki nyelvet tanul. Fontos, hogy egy tanfolyam jó hangulatban teljen és ezért mindig egy baráttal mentem el tanulni. Ösztönöztük egymást és talán kis versengés is kialakult köztünk ami jót tett a tanulmányaimnak. Nagyon fontos a jó tanár és szerintem itt azok vannak. Utálom a dolgozatokat az iskolában mert ott csak a jegy a lényeg és semmi más. Itt is vannak felmérések amik megmutatják mennyit tudok és mennyit kell vagy nem kell tanulnom.

Emellett a tanfolyam elején tetszik a szintfelmérő, mert általában pontosan megmondják mennyi munkával érhetem el a kívánt eredményt és jó ezzel már az elején tisztában lenni.

Nádas Viki:

Nádas Viki

Jó volt ide járni, több okból is, itt nem a szokványos iskola-jelleget tapasztaltam, a tanárok aranyosak és kedvesek – lehet őket tegezni is -.

Volt motivációm:

– le kellett tenni a nyelvvizsgát;
– nem kell szégyenkezni ha valami nem megy, mert ezzel nem vagy egyedül, és úgyis segíteni fognak.

Én fél évig jártam ide, szombat reggelenként, és bár elég kora hajnalban ( 9 órától ) volt, mindig marha elégedetten mentem haza. Az órákon elég jól elvoltunk, csak az volt a gond, hogy az egész hangulat annyira jó volt, hogy nehéz volt felfogni: ez (is) egy tanóra.

Nyelvet tanulni szerintem szórakoztató, és igenis tök jó érzés hogy meg tudod magad értetni más nyelven is, szóval nagyon megéri tanulni. Viszont ez az egyetlen dolog, amiért meg kell dolgozni, hisz senki nem fogja beleönteni a nyelvtudást a fejedbe, de nagyon büszkévé tesz ha meg tudsz szólalni külföldön, pláne ha új ismeretségeket tudsz kötni. Érettségin a tanárok le voltak döbbenve a szóbelimen.

Szóval érdemes volt, azóta is rendszeresen, naponta használom az angolt, sőt néha még dumálni is visszajárok ide 🙂

Nagyné Markarián Andrea:

Nagyné Markarián Andrea

Tapasztalataim a nyelviskolával kapcsolatban:

Olyan nyelviskola, ahol jól felépített tematika mentén haladva lehet egyre magasabb szintre eljutni a nyelvtudásban.
Az órákon a törzsanyagon kívül minden alkalommal egyéb érdekes feladatok is megoldásra kerültek, életszerű, kötetlen párbeszédek formájában.
Tanórák soha nem maradtak el, ha a tanárnak mégis dolga akadt az oktatási időpontban, mindig gondoskodott a nyelviskola ugyanolyan jól felkészült, pontos, megbízható póttanárról – az ilyen amúgy ritkán előforduló alkalmakon.
Tanárunk mindig időben érkezett, és 100%-osan „ott” volt.
A csoport a jó légkör hatására egy – egy félév alatt szinte kis családdá kovácsolódott.
Az iskola figyelemmel kísérte minden félév során mind a tanárai munkáját, mind a diákjai egyéni fejlődését. Dicsérő, elismerő véleményük serkentette a munkakedvet, a tanulást, aminek sokunk számára lett eredménye a középfokú nyelvvizsga megszerzése.

Úgy gondolom, helyesen döntöttem a RIAN 4 YOU Nyelviskola mellett, amikor szinte nulla angol nyelvtudásról eltökélt szándékom volt az angol középfokú nyelvvizsga megszerzése, amely célom itt valóra is vált.
Mivel nagyon szeretek nyelveket tanulni, remélem közös munkánk még nem zárult le ezzel.

Székely István:

Székely István

Úton a sikerhez

A barátom mondta, hogy beiratkozott egy angol nyelvtanfolyamra. Lehet, hogy nyelvvizsgát is tesz. Mit mondjak: megirigyeltem. Végiggondoltam, hogy már összességében sok évig tanultam angolul. Az írott szövegeket meg is értem. A szókincsem is elfogadható. Végül is a szakmai angollal nap mint nap találkozom. A nyelvtannal azonban hadilábon állok. Mi lenne, ha csatlakoznék én is ahhoz a csoporthoz, ahol a barátom tanul? Együtt készülhetnénk az órákra, no meg egyébként is. Még csak egy hete kezdték, biztosan behozható a hátrány.

Jelentkeztem tehát én is. A szintfelmérés váratlan eredményt hozott: nem ütöm meg a barátom csoportjának az elvárt tudásszintjét. Könyörgőre fogtam: nem lehetne mégis oda járni? A válasz kategorikus nem volt. Először bosszankodtam, vissza is akartam lépni, de azután rájöttem: a javamat akarják, nem csak a pénzemet. Beiratkoztam tehát mégis. Nem bántam meg. A csoportban, ahová beosztottak, szisztematikusan átvettük a szükséges nyelvtani anyagot, miközben sokat beszéltünk, fejlesztettük szókincsünket, kommunikációs készségünket.

Néhány hét múlva az iskola egyik vezetője meglátogatta a csoportot. Végigülte az órát, megfigyelte, mire jutottunk a kezdetek óta. Ezután magához hívott, és megkérdezte: nem akarom-e mégis a haladóbb csoportban folytatni a tanulmányaimat, mivel most már alkalmasnak talált erre.
Kicsit tartottam a váltástól, hátha mégse felelek meg, másrészről vonzott a lehetőség, hogy együtt lehetek a barátommal, és az elismerés is jólesett. Elfogadtam tehát az ajánlatot.
Az új csoportban mintha „sebességet váltottunk volna”. A tempó legalább a duplája volt az eddig megszokottnak – hiszen ez egy vizsga előkészítő csoport. Két-három alkalom alatt felvettem a fordulatszámot. Igyekeztem a feladott leckéket megcsinálni. Még ha nem is tökéletes, akkor is tanulok vele – gondoltam. Éreztem, hogy hétről-hétre többet tudok, megjön a „lendület”.

Mivel már túl jártunk a tanfolyam felén, az iskola vezetői megkértek minket, töltsünk ki egy kérdőívet. A kérdések kiterjedtek a tanfolyam minden részletére. Jó érzés volt, hogy kíváncsiak a véleményünkre, és hogy folyamatos a „minőség-ellenőrzés”. Szerencsére csak jót írhattam, mert a tanárok jól végezték munkájukat, az órák jó hangulatban folytak, és a körülményekre sem lehetett panasz.

A kurzus vége előtt nem sokkal próbavizsgán vehettünk részt. Minden olyan volt, mint az igazi vizsgán. A különbség csak annyi volt, hogy a végén részletes indoklást kaptunk, miért ennyi, vagy annyi pontra értékeltek egy adott feladatot, vagy készséget. Nagy örömömre átmentem a próbavizsgán, ha ne is túl vastagon. Így már némi önbizalommal készülhettem a nagy próbatételre, a középfokú szóbeli vizsgára. A helyzet immár nem volt új, minden úgy történt, mint a „főpróbán”. Nem részletezem: átmentem „first class pass” minősítéssel, vagyis államilag is elismert középfokú szóbeli nyelvvizsga birtokosa lettem.

Vérszemet kaptam: következhet az írásbeli, hogy meglegyen a „C” típusú nyelvvizsgám. A nyelviskola egy rövid, mindössze húszórás felkészítőt ajánlott. Én úgy gondoltam, hogy ez kevés lesz, de ismét az ő megítélésük bizonyult helyesnek. A húsz óra alatt begyakoroltuk mindazokat a feladattípusokat, amik a vizsgán előfordulhatnak. A végére ment, „mint a gép”. Bár a vizsga előtt most is izgultam egy kicsit, végül sikerrel vettem ezt az akadályt is. Most is megkaptam a „first class pass” minősítést. Megvan tehát az államilag elismert középfokú, „C” típusú nyelvvizsgám.

Nem a legolcsóbb nyelviskolát választottam, de szerintem jó döntés volt. A „költség-haszon” arány azt mutatja, hogy ez életem egyik legjobb befektetése volt: a meglévő tudásszintemről nagyjából négy hónap alatt eljutottam a „C” típusú nyelvvizsgáig. Az út a sikerhez rövid volt, és eredményes.